Újra együtt játszhat korábbi csapattársávala az MLS-ben Mateos

2015. július 30. 10:08:04  nyomtatási kép
Az amerikai profi ligában (MLS) szereplő Orlando City SC hivatalosan is bejelentette, hogy leigazolja a Ferencváros spanyol hátvédjét, David Mateost. Az FTC-nél sokáig alapembernek számító, de az utóbbi időben a partvonalon kívül rekedt 28 éves bekk hamarosan aláír új csapatához, és a bejelentés szerint heteken belül csatlakozhat a többek között a brazil Kakát is foglalkoztató floridai klubhoz. A Fradi még nem erősítette meg hivatalosan az Orlando bejelentését.

David Mateos ügyében az Orlando City-nek még az MLS-ben szükséges ITC-t, azaz nemzetközi átigazolási engedélyt, valamint a vízumát kell elintéznie ahhoz, hogy a védő hivatalosan is csatlakozhasson új klubjához – jelentette be a csapat hivatalos honlapja.

Mateos – és a szintén új igazolás, a svájci Adrian Winter – heteken belül csatlakozik a floridaiakhoz.

Boldogak vagyunk, hogy David és Adrian is csatlakozik klubunkhoz. Mindkét játékos képzett labdarúgó, akik azonnali erősítést jelentenek csapatunknak – nyilatkozta a csapatmenedzser, Paul McDonough.

Mateos kapcsán az Orlando bejelentésében kiemelte, hogy a bekk a Real Madridnál nevelkedett, majd játszhatott régi-új csapattársával, a brazil Kakával együtt is a spanyol fővárosban, majd – az AEK Athénnál és a Zaragozánál is eltöltött kölcsönidejét követően – 2013-ban igazolt a Ferencvároshoz. A zöld-fehérek kapcsán a honlap a tavaszi bajnoki ezüstérmet és az ezzel járó EL-kvalifikációt emelte ki a spanyol magyarországi eredményeiként.

Mint arról a csakfoci.hu szerdán beszámolt, az Orlandónak sürgősen lépnie kellett Mateos ügyében: az amerikaiak augusztus 4-ig élhettek azzal a jogukkal, hogy mintegy 200 ezer euróért kivásárolják a szerződéséből a védőt.

Ellenkező esetben Mateos nem szerződhetett volna a tengerentúlra, vissza kellett volna térnie Budapestre, ahol alighanem csak a második csapatnál készülhetett volna a magyar klub korábbi döntése 

Forrás:csakfoci.hu (Fotó: Sas Gábor)
címkék:  Átigazolás  Magyar Foci
HETI TOPVIDEÓK
    HETI TOPHÍREK
      sortav
      sortav
      Európai góllövőlista
      Lapok a topligákban
      részletes lista
      MTI hírfelhasználó

      Bonus Faktor
      bilance.hu/
      moorestephens.co.hu