Szinte minden hétvégi első osztályú mérkőzés nézőszámát verte az ETO - Csorna

2015. augusztus 05. 08:54:39  nyomtatási kép
Első NB III-as mérkőzését játszotta az újjászerveződő Győri ETO, amely hazai pályán 3500 néző előtt győzött a Csorna csapata ellen. A Rába-partiak találkozójára sokan voltak kíváncsiak, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a élvonalból is mindössze csak két mérkőzés tudott felmutatni ennél nagyobb nézőszámot. Sokan látogattak ki a Nyíregyháza bemutatkozására is, a Szpari meccsét 2700 szurkoló követte figyelemmel a helyszínen.

Mint arról korábban beszámoltunk, az NB I-es licencét anyagi problémák miatt elveszítő Győri ETO sikerrel mutatkozott be az NB III Nyugati csoportjában, a Rába-partiak hazai pályán 3-0-ra győzték le a Csorna csapatát.

Harmadosztály ide vagy oda, a győriek szezonnyitó bemutatkozására igencsak sokan voltak kíváncsiak. Az ETO Parkba a hivatalos becslések alapján 3500 néző látogatott ki, amellyel az együttes még az élvonalban is igencsak előkelő helyen végzett volna a nézőszámok tekintetében.

Az NB I 3. fordulójában ennél többen mindössze csak két találkozóra voltak többen kíváncsiak, méghozzá a Diósgyőr - Videoton (4264) és az Újpest - Békéscsaba (3692) mérkőzésre.

Érdekesség, hogy a Győri ETO és a Csorna találkozójának nézőszáma nemcsak a Debrecen és az MTK, de még a Ferencváros bajnokiját is megelőzte - igaz, mindhárom csapat idegenben lépett pályára a hétvégi fordulóban.

Jó számokat hozott emellett a szintén a harmadosztályba sorolt Nyíregyháza Spartacus NB III-as bemutatkozása is. A Keleti csoportban induló Szpari hazai pályán 2-0-ra győzte le a DVSC-DEAC csapatát, amelyet szintén magasnak mondható, 2700 néző követett figyelemmel a helyszínen.

Forrás: csakfoci.hu (Fotó: kisalfold.hu)
címkék:  Bulvár  Magyar Foci
HETI TOPVIDEÓK
    HETI TOPHÍREK
      sortav
      sortav
      Hibás adatbáziskapcsolat.
      A hibás sor: select id,video_nev,video_kat,utolso,megnezve from video where oldalid='1' and felvive<'2019-04-24 06:09:20' order by felvive desc limit 0,30
      A hibaüzenet:Unknown column 'video_kat' in 'field list'